Autista gyermekeket nevelő szülőkként mi magunk is gyakran szembesülünk azokkal a nehézségekkel, melyek miatt a gyermekeink egy lépés hátrányból kénytelenek indulni kortársaikhoz képest.

Az első ilyen talán az volt, amikor szembesültünk azzal, hogy a gyermekünk másként viselkedik mint társai. Aztán el kellett fogadnunk a megmásíthatatlan diagnózist: gyermekünk AUTISTA.

Sorra akadályokba ütköztünk akkor, amikor az ismeretek hiányából fakadó rugalmatlanságot, előítéleteket tapasztaltunk. Megrekedtünk, amikor az oktatás, nevelés és a fejlesztések területén nem volt automatikus a speciális ellátás. Mindenkinek a maga útját kellett járnia azért, hogy gyermeke fejlődni és integrálódni tudjon.

Kiderült, azonban, hogy mégsem vagyunk egyedül. Környezetünkben sokkal többen érintettek az autizmus valamilyen formájával mint gondolnánk, ezért közösséget, párbeszédet kezdeményeztünk egymással és azokkal, akiknek hasonló helyzetekkel kell megbirkózniuk.

A beszélgetésekből összefogás, az összefogásból elhatározás, az elhatározásból pedig cselekedetek következtek. Ezért úgy döntöttünk, hogy szeretnénk segíteni azoknak, akik elakadtak az ellátások, fejlesztések és jogszabályok útvesztőiben, segíteni ha hasonló problémákkal küzdő szülőtársakkal szeretnének kapcsolatot teremteni és tenni azért, hogy a környezet is befogadóbbá váljon: ismereteink, tapasztalataink átadásával.

Úgy gondoljuk, ha az egyesület tevékenységével, akár csak egyetlen autista gyermeket nevelő családnak segítségére lehet, már nem jött létre hiába.

Várjuk azokat, akik szülőként, autizmussal érintett felnőttként szeretnének hozzánk csatlakozni, mi mindenesetre most elindulunk!

 

Az ARON Siófoki Egyesülete alapítói

Események

Autizmus Világnapi program 2024.04.06-án!

06 ápr. 2024

Az ARON Egyesület várja a kedves érdeklődőket Autizmus Világnapi rendezvényére! Egyesületünk tagsága közös programra invitálja az érdeklődőket. Nem csak...

Meghívó 2024.03.22-én tartandó közgyűlésre

22 márc. 2024

MEGHÍVÓ Értesítem, hogy az „Autisták Rehabilitációjáért, Oktatásáért és Neveléséért” Egyesület (székhelye: 8600 Siófok, Kandó u. 19/1.) közgyűlését 2024.év...

Karácsonyi családi összejövetel

18 dec. 2023

Kedves Tagság!   Szeretettel meghívunk benneteket a 2023.12.18-án 16:30-kor tartandó   Karácsonyi családi összejövetelünkre!   Helyszín: Adria Park...